Évtizedek óta szerepel Budapest
fejlesztési és szabályozási terveiben egy új északi híd építése Aquincumnál, a
Pók utca és a Váci út között. Ezen a vonalon az Újpesti vasúti hídon (amelyet
Északi összekötő vasúti hídként szoktunk emlegetni) jelenleg is van vasúti,
gyalogos és kerékpáros kapcsolat a Duna két partja között. Ugyanakkor gépjárművel
és helyi közösségi közlekedéssel csak nagy kerülővel lehet elérni az Árpád híd és a Megyeri
híd közötti, a Duna átellenes partján lévő területeket. Egy új híd nemcsak az
itt közlekedők életét könnyítené meg, hanem a felesleges kerülők
megszüntetésével lehetőséget teremtene arra is, hogy további forgalomcsillapító
intézkedések mellett csökkenthető legyen a most leginkább túlterhelt területek és
egyben a város egészének forgalma, zaj- és légszennyezése. Az évtizedek során azonban sokat
változtak a közlekedési szokásaink és a tágabb lakókörnyezetünkkel kapcsolatos
elvárások is, valamint a városfejlesztés irányaira vonatkozó elképzelések.
A
Fővárosi Önkormányzat vezetése elkötelezett a fenntartható közlekedésfejlesztés
mellett, ezért fontosnak tartja, hogy a híd és kapcsolódó úthálózata ne
terhelje indokolatlan mértékben a közvetlenül érintett lakókörnyezetet és a
kapacitások növelése által ne generáljon nagyobb autóforgalmat Budapest
egészében sem.
Ezért a korábbi tervek leporolása
helyett szinte nulláról kell elindítani a gondolkodást arról, hogy milyen közlekedésfejlesztési
megoldással lehetne egyszerre javítani a leginkább érintett területen élők
életminőségét, és egyben a város egészének közlekedését. Egy 2017-es
kormányhatározat nyomán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindította az
Aquincumi híd megvalósíthatósági tanulmányának készítését. A megvalósíthatósági
tanulmány és az első lakossági kérdőív arra keresi a választ, hogy milyen
közlekedési kapcsolatok fejlesztésére van szükség ahhoz, hogy térségben lakók
könnyebben, a kerülőutak csökkentésével elérjék a számukra fontos úticélokat,
ugyanakkor a gépjárműforgalomból adódó terhelés ne haladja meg a híd által
nyújtott előnyöket.
A tervezéshez nélkülözhetetlen a
budapestiek véleményének közvetlen megismerése is.
"
A kérdőív célja, hogy a tervezők megismerhessék az érintett lakosság mindennapos közlekedési igényeit, problémáit, a várható konfliktuspontokat,
amelyeket a tervezés során kezelni
szükséges ahhoz, hogy a könnyebb közlekedés és a nyugodt, élhető városi
környezet igényei egyszerre érvényesüljenek.
A fenti célkitűzések és a
lakossági igények megismerésével a BKK által megbízott tervező több változatban
is megvizsgálja a híd és a kapcsolódó közlekedési hálózat várható hatásait,
aminek az eredményeit a későbbiekben ismét véleményezheti a lakosság.
A most közzétett kérdőívet június 13-ig töltheted ki, a tervezés további alakulásáról és a részvételi folyamatról pedig a https://bkk.hu/fejlesztesek/aquincumi-hid/
oldalon tájékozódhatsz.