Forgalomcsillapítás Belső-Ferencvárosban

Forgalomcsillapítás Belső-Ferencvárosban

Címszavakban
  • A nyári hétvégéken Belső-Ferencváros egy részét lezárták az autóforgalom elől, és így a kerületrész megtapasztalhatta, hogy milyen az, ha a gyalogosok, kerékpárosok veszik birtokba a várost.
  • Júliustól augusztus végéig forgalmi tesztüzemet vezetett be a kerületi önkormányzat a Bakáts tér jövőre tervezett felújításához kapcsolódva. A téren a keresztirányú gépjárműforgalom megszűnt erre a másfél hónapra, amitől a környékbeli utcák közlekedési rendje is megváltozott.
  • A Fővárosi és a Ferencvárosi Önkormányzat arra kíváncsi, hogy a környékbeliek és az ide járók hogyan élték meg ezeket a változásokat.  
Gyalogosbarát utcák a nyári hétvégéken
Még tavasz végén, a járványveszély idején döntött úgy a Ferencvárosi Önkormányzat, hogy egy-egy hétvégére 8-20 óra között a gyalogosoknak, kerékpárosoknak szabadítja fel Belső-Ferencváros északi részének utcáit. A Vámház körúttól a Kinizsi utcáig eső területre autóval, motorral vagy robogóval csak az érintett területre kiállított lakcímkártya vagy – albérlők esetén – bérleti szerződés bemutatásával lehet behajtani. A járműforgalom jelentősen visszaesett, és a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált, így az önkormányzat azt meghosszabbította. A nyári hétvégéken – a járványveszély elmúltával - már kisebb-nagyobb programokat is lehetett tartani az emberközelibbé váló útszakaszokon. A kerület most szeretné megismerni a helyiek véleményét a kezdeményezés folytatásáról, esetleg bővítéséről.

A Bakáts tér forgalomcsillapítása
Ferencváros Önkormányzata a Bakáts tér megújítására 2016-ban 250 millió forintot nyert el a Főváros TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázatán. A fejlesztés célja az volt, hogy a tér komplex megújításával és közlekedési rendszerének átstrukturálásával Belső-Ferencváros méltó, modern, de a hagyományait tisztelő új főteret kapjon. Ez a fejlesztés 2021-re valósulhat meg.
A terveket és a projektet, illetve az önkormányzat ehhez kapcsolódó, nemrég lezárt felmérését itt lehet megismerni.  

Az új terv egyik fontos eleme, hogy a Bakáts téren a keresztirányú gépjárműforgalom megszűnik, így a templom előtt és mögött valódi városi tér tud kialakulni, amin csak a gyalogosok, kerékpárosok haladhatnak keresztül. A forgalomtechnikai szakértők szerint ezek a változások kiszorítják a környékről az átmenőforgalmat, és így a csak azok használnák tér körül található utcákat, akik kifejezetten ide érkeznek.
A tervben szereplő forgalmi rend tesztelésére jött létre a mostani ideiglenes állapot. Ezáltal a gyakorlatban megismerve lehet véleményt kialakítani az új kialakításról.
A tesztidőszakban az autóforgalom a tér két hosszabbik oldalára korlátozódik, vagyis a téren - amely kettévágja a Ráday utcát - nem lehet keresztülhajtani. Autóval két módon lehetséges áthaladni a Bakáts téren:    
  • Egyrészt a Ráday utcán a Kálvin tér felől érkezve. Ekkor az autós a térre beérve csakis balra kanyarodhat, és a templom mellett továbbhaladva megint csak balra kanyarodva, a Knézich utcán hagyhatja maga mögött a teret.    
  • Másrészt a Ráday utca másik felén a Boráros tér felől közeledve a térre beérve csakis jobbra lehet kanyarodni, majd a templom mellett végighajtva ismét csak jobbra kanyarodva, a Tompa utcán lehet a Ferenc körutat elérni.
Ferencv
A teret érintő változások természetesen hatással vannak a környék több utcájának közlekedési rendjére is.
1.     Megfordult az utca egyirányúsága az alábbi helyszíneken:
  • Lónyay utca: Bakáts utca és a Boráros tér között a Bakáts tér felé
  • Knézich utca: Hőgyes Endre utca és a Bakáts tér között a Hőgyes Endre utca felé
2.     Kétirányú utca egyirányúvá vált:
  • Bakáts utca: Közraktár utca és a Lónyay utca között a Bakáts tér felé
3.     Zsákutcává alakították át:
  • Bakáts utca: a Lónyay utca és a Bakáts tér között (utóbbinál lezárva)
4.     Egyirányú utca, amely kétirányban kerékpározhatóvá vált:
  • Lónyay utca: Boráros tér és a Bakáts utca között
  • Tompa utca: Ferenc körút és a Bakáts tér között
  • Bakáts utca: Közraktár utca és a Bakáts tér között
  • Ráday utca: Boráros tér és a Bakáts tér között
  • Bakáts tér: nyugati (Knézich és Ráday utca közötti) és keleti (Tompa utca és a Ráday utca közötti) oldala
  • Knézich utca: Hőgyes Endre utca és a Bakáts tér között
5.     Gyalogos-kerékpáros utcává (gépjárműforgalomtól elzárt területté) válik:
  • Bakáts tér: észak-keleti (Tompa utca és Knézich utca közötti), valamint dél-nyugati (Ráday utca határolta) oldala
6.     Megszűnik a parkolási lehetőség:
  • Bakáts tér: észak-keleti (Tompa utca és Knézich utca közötti) – 11 db parkolóhely, valamint déli (Ráday utca két szakasza határolta) oldala – 13 db parkolóhely

A tesztüzem 2020. szeptember 30-ig tart, kérdőívünk pedig augusztus 15-től érhető el, vagyis ekkortól gyűjtjük a tapasztalatokat ezen a felületen. Reméljük, az érintettek közül sokan válaszolnak a kérdésekre, hiszen közösen jobb döntést tudunk majd hozni!