Aquincumi híd

Kezdődik az Aquincumi híd tervezése

Évtizedek óta szerepel Budapest fejlesztési és szabályozási terveiben egy új északi híd építése Aquincumnál, a Pók utca és a Váci út között. Ezen a vonalon az Újpesti vasúti hídon (amelyet Északi összekötő vasúti hídként szoktunk emlegetni) jelenleg is van vasúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolat a Duna két partja között. Ugyanakkor gépjárművel és helyi közösségi közlekedéssel csak nagy kerülővel lehet elérni az Árpád híd és a Megyeri híd közötti, a Duna átellenes partján lévő területeket. Az emiatt kerülőre kényszerült autóforgalom elsősorban az Árpád híd vonzáskörzetét, Budán a Szentendrei út és a Vörösvári út térségét terheli, Pesten pedig a Váci út, a Vizafogó és Angyalföld járműforgalmát növeli – mindkét parton sok ezer ember lakóhelyén jelentős forgalmat okozva. Egy új híd rövidebb, gyorsabb utazásokat tenne lehetővé Budapest északi területei között. Ez nemcsak az itt közlekedők életét könnyítené meg, hanem a felesleges kerülők megszüntetésével lehetőséget teremtene arra is, hogy további forgalomcsillapító intézkedések mellett csökkenthető legyen a most leginkább túlterhelt területek és egyben a város egészének forgalma, zaj- és légszennyezése.

Az évtizedek során azonban sokat változtak a közlekedési szokásaink és a tágabb lakókörnyezetünkkel kapcsolatos elvárások is, valamint a városfejlesztés irányaira vonatkozó elképzelések. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint nincs szükség újabb hídra ezen a területen, vagy csak a fenntartható közlekedési módok (közösségi közlekedés, kerékpározás, gyaloglás) számára, az emellett felhozott érveket is át kell gondolni. Ezért a korábbi tervek leporolása helyett szinte nulláról kell elindítani a gondolkodást arról, hogy milyen közlekedésfejlesztési megoldással lehetne egyszerre javítani a leginkább érintett területen élők életminőségét, és egyben a város egészének közlekedését. Ezért egy 2017-es kormányhatározat nyomán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindította az Aquincumi híd megvalósíthatósági tanulmányának készítését. A tervezéshez nélkülözhetetlen a budapestiek véleményének közvetlen megismerése is. Ezért a tervezési munkával párhuzamosan egy részvételi folyamat is elindul, aminek első állomása a lakosság igényeinek és észrevételeinek megismerése. A BKK már megkezdte az egyeztetéseket a III., IV., XIII. és XV. kerületi önkormányzatokkal, valamint a Budapesti Fejlesztési Központtal is konzultál.

A Fővárosi Önkormányzat vezetése elkötelezett a fenntartható közlekedésfejlesztés mellett, ezért fontosnak tartja, hogy a híd és kapcsolódó úthálózata ne terhelje indokolatlan mértékben a közvetlenül érintett lakókörnyezetet és a kapacitások növelése által ne generáljon nagyobb autóforgalmat Budapest egészében sem. Ezért egy esetleges hídépítéshez kapcsolódóan szükség van forgalomcsillapító intézkedésekre és más kapcsolódó közlekedési fejlesztésekre, ezen belül a fenntartható közlekedési módok támogatására is. Ezek a tervezés fontos keretei, melyek a 2014-ben a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott, majd 2019-ben frissített Budapesti Mobilitási Terv , valamint a 2021-ben elfogadott Otthon Budapesten -  Integrált Településfejlesztési Stratégia esélyteremtő, zöld és nyitott Budapest célkitűzéseiből erednek.

A fentiekkel összhangban a BKK által megrendelt megvalósíthatósági tanulmány és ez a kérdőív is arra keresi a választ, hogy milyen közlekedési kapcsolatok fejlesztésére van szükség ahhoz, hogy térségben lakók könnyebben, a kerülőutak csökkentésével elérjék a számukra fontos úticélokat, ugyanakkor a gépjárműforgalomból adódó terhelés ne haladja meg a híd által nyújtott előnyöket. A tanulmány készítéséhez értékes információkkal tud hozzájárulni a lakosság. A kérdőív célja, hogy a tervezők megismerhessék az érintett lakosság mindennapos közlekedési igényeit, problémáit, a várható konfliktuspontokat, amelyeket a tervezés során kezelni szükséges ahhoz, hogy a könnyebb közlekedés és a nyugodt, élhető városi környezet igényei egyszerre érvényesüljenek. A fenti célkitűzések és a lakossági igények megismerésével a BKK által megbízott tervező több változatban is megvizsgálja a híd és a kapcsolódó közlekedési hálózat várható hatásait, aminek az eredményeit a későbbiekben ismét véleményezheti a lakosság.

A részvételi folyamat következő állomása a vizsgálati munkarész és a kérdőív eredményeinek bemutatása lesz júliusban, majd a változatok kidolgozása és bemutatása után a lehetséges fejlesztési irányokról ismét elmondhatják a véleményüket a budapestiek.
A járványhelyezettől függően a későbbiekben sor kerülhet tervezői bejárásra is, ahol az érintett lakossági szerveződések a tervezési helyszínt a BKK munkatársaival közösen végigsétálhatják és a helyi problémákat megbeszélhetik.

A tervezés további alakulásáról a 
https://bkk.hu/fejlesztesek/aquincumi-hid/ oldalon tájékozódhatsz a jövőben is. Amennyiben szeretnél értesítést kapni a tervezéssel kapcsolatos hírekről, a kérdőív végén add meg e-mail címedet, ahova értesítéseket küldünk az új véleményezési lehetőségek indulásakor.

Amennyiben civil szervezetként vagy szomszédsági szerveződése részéről szeretnél mélyebben is részt venni a tervezési folyamatban, a kérdőív végén jelenkezhetsz e-mail címed megadásával.
Aquincumi-hC3ADd-tC3A1rsadalmi-egyeztetC3A9se_C3A1bra